A 2013.11.22. dátummal megült kultúrkör helyszíne egyelőre töretlenül az Angol utca volt, a finom vacsit ezúton is köszönjük szépen a házigazdáknak. (A kókuszgolyó és a sütemény viszont ezúttal narancsot és banánt küldött maga helyett, mi tagadás, változnak az idők.) Kilencen vitatkoztunk a visszatérő Paksi Danival, ám ezúttal nem filozófiáról, és nem is öt órán keresztül, hanem történelemről, és három órán át. A végére kétségkívül mind elfáradtunk, de a szemek csillogása szerint az érdeklődők még a második óra elteltével is aránylag biztatóan álltak a kultúrkörről a pizsamacsillag felé vezető úton. A kultúrkör végül további vitával bár, de a kalapkabát lendületével zárult.
Szóval az úgy volt, hogy még épp csak beleszürcsöltem a grapefruit levembe, amikor máris arról osztottuk egymást, hogy ki az a „mi”, ami miatt Mohács manapság annyira aktuális kérdéssé válik. Mert hogy kérem szépen, az, hogy „csatát vesztettünk”, az így kapásból nem is igaz, mert már az a „mi”, kérem szépen, már az is egy úgynevezett Interpretáció, ami így a kultúrkör után nagy kezdőbetűt érdemel. Az egy dolog, hogy én, aki nem túl büszkén, de vállalom, hogy reménytelen hármas voltam töriből, már nem emlékeztem arra, hogy ez az egész nemzetállamosdi ez egy későbbi sztori, de azért az jó volna, ha ez legalább azok előtt tiszta lenne, akik mostanában mindenhová Nagy-Magyarországot* hímeznek. Na jó, hát ebbe most se menjünk bele, ahogyan a kultúrkörön is, beszéljünk inkább másról. Beszéljünk mondjuk a törökökről, hiszen őket is kiveséztük. Mert például annak ellenére, hogy minden rendes töri tankönyvben szentelnek egy fejezetet a török hódoltságról (ami tehát ne feledjük, szintén egy olyan izé, tudod, egy olyan Interpretáció), az azért mégsem annyira világos, hogy akkor most végül is így innen nézve utáljuk-e Szulejmán bandáját, vagy csak annyira, mint mások a rómaiakat? Mert ha például protestáns lettem volna, lehet, hogy az alternatívák ismeretében tökre bejött volna egy rendes török fürdő a szomszédban.
Tulajdonképpen a fenti két ív fogta közre leginkább az estet. Az amúgy elolvasott kötelező olvasmány ellenére is erősen kopottas töri tudásunkkal és a google segítségével együtt igyekeztünk összelegózni, hogy akkor most ki kinek a kicsodája a sztoriban, meg milyen nyelven tudott, meg milyen vallása volt, meg mit akart egyáltalán. Mert hogy a nagy neveknek mind volt valamire való meggyőződése és célja, az nem kérdés, elvégre minimum B2-es formátumú szereplőkről van szó. (Ezzel elérkeztünk a jelen beszámoló ZS-kategóriás poénjához, amelyben igazán a méret a lényeg.) Ha valaki nem úgy érkezett, hát most biztosan ugrott egy szintet az aktív szkepticisztora, de akinek már esetleg elve kifejlett volt, azért az is hallhatott egy s más újat ezen az estén. Ugyan az utolsó oldalakat, azt hiszem, már inkább csak olyasféle nagyvonalú pillantásokkal lapoztuk át, ahogyan vizsga előtti éjszakán a kimaradt tételek vonatkozó fejezeteit szokás, de azért – tekintettel arra, hogy ezúttal egy élet áll rendelkezésre a hiányok pótlására – szerintem érdemes volt a kiindulási alapokkal többet foglalkozni. Ezúton is köszönjük szépen ezt a kultúrkört!
Végül, de nem utolsó sorban pedig jöjjenek a linkek:
- A házi feladat fejezet, avagy Walter Mária megjegyzései a beszélgetés margójára
- További olvasmány csatarekonstrukciós térképpel
- Protestáns gyorstalpaló word dokumentum.
- Művelődési percek Eger várának ostromáról, csak erős idegzetűeknek.
- Művelődési percek Zimony emlékére, mert ezt pedig nekem személyes kedvencem.
- És végül egy nonpluszultra igazmagyar animáció a mohácsi csatáról.