Egy HBM, azaz Három Betűs Multi (ezúttal: IBM) HBP-jén, azaz Három Betűs Programján vett részt az az NKI, azaz Nagyon Kedves Ismerősöm, aki ezt a kis létszámú, de annál izgalmasabb, színesebb, miegyebesebb kultúrkört tartotta. Volt itt minden, machete, propeller, tekercs. Miután mindenki előtálalta, amit hozott, málnát, barackot, áfonyát, kekszet, málnaszörpöt, ki-ki választott babzsákjába fúrta magát, és kezdetét vette a mozi. Lássuk.
Peru lakói ma olyan földet taposnak, amiről annyit tudunk, hogy Machu Picchu, meg El Nino, esetleg pánsíp. Vagyis mindazt, amivel Cili nem találkozott, vagy csak részben és azt sem a küldetésénél fogva. Összefutott helyette egy egészen elképesztő tevékenységet jegyző intézménnyel és azokkal, akik benne a falakat tartják. A nevük WindAid, és valami olyasmit tűztek zászlajukra, hogy legyen mindenütt áram. Nem, ez így nem pontos. Legyen mindenütt fenntartható módon áram. Igen, tényleg arról van szó, hogy az eszköz, vagyis a kisebb háztartásokra tervezett szélturbinák mellé némi tudással is szolgálnak, vagyis nem áll meg az áram, ha épp csak egy csavart kellene meghúzni. És arrafelé ez bizony nagy kincs, mert a lakosság jelentős része, vagyis milliók számára értelmezhetetlen a földelés problémaköre. Meleg van, hűtő nincs. Se villany, se telefon, se semmi, amiről André-Marie Ampère még csak nem is álmodott, ma viszont levegőt is aligha veszünk nélküle. És képzeljétek, ez a sok millió ember olyan nagyra törő álmokat dédelget, hogy például a gyerekek tudnak majd naplemente után is házi feladatot írni.
És akkor ehhez néha kézzel kell tekercselni a tekercset. Tudod, azt, amelyikről a fizika tankönyvben úgy szokott szólni a fáma, hogy van egy 800 menetes tekercsed… Ami manuálisan szerintem még célszerszámmal is derekas feladat. Egyszóval adott ez a lelkes WindAid és adottak a lelkes fogadó emberek is. Na de hogy jön a képbe az IBM? Na úgy, hogy egy zsák pénz előkészítése helyett az IBM összeverbuválja a világ ki tudja hány szegletéből a legtettrekészebb dolgozóit, akik már elegendő három betűs tréninget és szerepkört láttak ahhoz, hogy birtokában legyenek mindazon hasznos soft skilleknek, amik a nonprofit szektorban jellemzően hallomásból sem ismertek, pedig nekik is jó volna. Rendszerint a szervezetek a segítő szándék köré szerveződnek, de minden különösebb üzleti érzék nélkül, és ez előbb-utóbb a munka rovására megy. Ciliék dolga az volt, hogy egy járható fejlődési utat dolgozzanak ki a WindAid számára, amivel növekedni tudnak. Több propellerhez több pénz, több erőforrás kell, ez már csak így megy.
Megismertük a kis csapatot, a nagy csapatot, a szerepeket, a munkamenetet, meg jaj, annyi mindent. Hogy ki miben tud segíteni, milyen ötletekkel bombázták a szervezeteket, egymást, milyen eszközök álltak rendelkezésre, hogyan lehet utólag követni az eseményeket. Hogy milyen technikai akadályokat és lehetőségeket rejt egy nemzetközi team nemzetközisége. Hogy mindenhová kell valaki, aki biztosan ismeri majd a Szükséges Valakit.
Amúgy nagyon kellemesen átbeszélgettük az estét (és félig az éjszakát), volt falra vetítős képes beszámoló is. Esett szó erózióról, ami csak azért van, mert mi emberek valahová máshová gátat emeltünk, szóval most emitt meg fogy miatta a part. Megtudtuk, hogy kik laktak Peru földjén az Inkák előtt, és hogy azokat a leleteket is körbe lehet ám taperolni, a helyi idegenvezető pedig a hangulat érdekében még egy inka sípot is elővesz. Reméljük, az inkák a mocsikáktól tanultak a quenán játszani, vagy a mocsika talajon korabeli quaena is előkerült, mert különben nem lenne szép dolog mocsika romok között turistát bolondítani… Na jó, túl sok kérdést vet ez fel kekec lelkemnek, inkább befogom, tessék, itt van helyette egy kis quena muzsika. (Figyelmesek a szélhasító nyílásra koncentráljanak. Hűdefurafurulya… 
)
Arra a kérdésre, hogy mit hozna el Cili feltétlenül Peruból, azt a választ adta, hogy a WC-t. Mert ők, mármint a peruiak tudják, hogy a víz nem azért van, hogy elpocsékoljuk, és ezért valami sokkal vízhatékonyabb megoldás az elterjedt azokon a részeken, ahol nem a bokor mögött intézik ebbéli teendőiket. Azt meg a fene se tudja, a mai környezettudatossági dilibe hogy nem fér bele egy rendes, vízbarát WC világméretű elterjesztése.
Végül a “hogy vagy” körök közepette lassan éjfélt értünk. Akkor aztán mind összekaptuk a cókmókunkat, és hivatalosan is véget ért a Villany Machu Picchu Kultúrkör. A Cili-féle házi málnaszörpöt nagyjából bontatlanul mi nyertük meg, de később itthon sajnálatos módon elfogyott. Hadd ragadjam meg ezen a ponton az alkalmat, és igen, itt, nyilvánosan szeretném a Villany Macchu Picchu Kultúrkör előadóját megkérni, hogy a perui áramszolgáltatás kérdése mellett egynémely hazai problémával is bátran és illő proaktivitással foglalkozzék. Akarom mondani: Nagyon szépen köszönjük a (málnaszörpöt és a) kimerítő és izgalmas beszámolót!
Akiknek pedig még mindig nem elég:
- Minden, amit a WindAidről tudni érdemes, vagyis a WindAid saját oldala.
- Az indiánok tiszteletére pedig íme egy aránylag olvasmányos regény, PRC formátumban is: Gasgton Leroux: A Nap felesége (tényleg vannak egészen kellemes részei, és a többi sem tök béna, szóval összességében ajánlom)