Beszámoló: a Bűvész élete – Rolandtól

illusztráció - letépett sarkú kártyaA bűvészes kultúrkör a bűvészekhez méltó meglepetésekkel telt. Hogy mást ne mondjak, még Zsuzsit is sikerült meglepnünk, pedig ő ott sem volt, de kárpótlásul sűrűn igyekeztünk biztosítani afelől, hogy még egy perc, és már mi sem leszünk… Előtte meg még Rolandnak is el kellett ismernie, hogy a zoknimnál nagyobb bűvész márpedig nincs is. Ha csak Roland nem, aki hosszú idő után megdöntötte azon szikla szilárd hitemet, hogy nem szeretem a kártyás trükköket. Noha fenntartom, hogy a “jé, tényleg ez az a kártya” az egyszerűen csak unalmas, azért lehet ennek is szebb köntöse.

Na igen, hát ez az a köntös, amiről Roland végül is sokat mesélt. Hogy a bűvész munkája voltaképpen miben is áll. Mert azon kívül, hogy például könnyedén el tudjuk képzelni, hogy a bűvész esetleg gyakorol, közben egy sor dolgot nem gondolunk hozzá. Például hogy a kellékeknek ára van, de még magának a trükknek is ára van. Én például tuti hogy egy nagyon naiv kislány vagyok, de magabiztosan mertem volna állítani, hogy David Copperfield saját trükkökkel dolgozott. Közben meg van az a minden bizonnyal kevésbé mutatós fickó az Illusionistsból, aki mondott neki egy rakás mutatványt, ő pedig szép, kerek, eladható műsorba szedte mindezt. Ettől még ragyogó elme, tehetséges bűvész, de izé… egy illúzióval kevesebb. Apropó, az egyik ide vonatkozó széljegyzetet csak elmesélem: állítólag bemutatott egyszer egy kártyatrükköt, mint az első trükköt, amit a nagypapájától tanult. Megható, csakhogy ha ez így lett volna, akkor a nagypapa minden bizonnyal egy igen híres bűvész lett volna.

illusztráció - MacavityAztán a papok, sámánok, egyebek tekintetében is fel kellett ébrednem. Gondoltam magamban, jó, hát imádkozni azt lehet tetszőleges istenekhez, aztán lehet színes füstöket eregetni, alaposan be lehet drogozni, hogy hitelesen megszállhassanak a környéken kószáló lelkek, míg végül az ügyeletes varázsló maga is elkezd hinni az egészben. Hát aztán biztos voltak és vannak ilyenek is, de elismerem, az sem elképzelhetetlen, hogy van az a ranglétra-fok, amin túl már tényleg kell valami igazán ütőset is villantani. Na. Hát így kezdődött állítólag. Az uralkodónak leesik az álla, ergo főpap marad. A teheneknek meg aztán nem csak az álluk esett le, hogy úgy mondjam…

És ha már a múltnál tartunk, íme egy elragadó tény: a több száz éves trükk sem publikus. Meg van? Hogy valaki valahová levakarta a megoldást, azt valaki megtalálta, elolvasta, aztán nem ám, érted, hogy kiadná az “Így varázsoltak az egyiptomi főpapok XY fáraó idejében” című könyvet, hanem fogja, és bemutatja. Nehéz eldönteni, hogy ez most akkor a szakma rákfenéje vagy szépsége-e inkább.

No de elég a süket dumából. Köszönjük Rolandonak a bűvészügyi eligazítást, és köszönjük a linkeket is!

  • Corodini Országos Bűvész Egyesület: http://www.corodini.hu
  • Néhány kedvenc David Copperfield video:
    • Rope Magic – youtube
    • Van egy film is, az a címe, hogy “David Copperfield: 15 years of magic” – a link, amit Roland küldött, sajnos azóta third party issue miatt elévült. A linket azért közlöm, aztán ha megtaláljuk valahol a filmet, megnézhetjük együtt is. http://www.youtube.com/watch?v=QeSEX9H1-nU
  • További olvasmány: http://buvesz.blog.hu

A közelgő (az ősz folyamán esedékes) bűvész gálán pedig az első sorból fogunk csápolni. Coming soon, figyeld a híreket!

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>