A Karaktergenerátor pályázattal születik

Ünnepélyes dobpergés, díszegyenruhás felvonulás és lélekemelő harsonaszó kíséretében közhírré tétetik: a Karaktergenerátor ezennel megszületett. 265 állat és 353 jelző várja, hogy az 1882 anyakönyvezhető magyar név egyikét elnyerje. Mielőtt azonban a linket közölném, álljon itt egy rövid történeti összefoglaló. Akit csak a játék és a link érdekel, nyugodtan lapozzon a végére.

Az úgy volt…

Szóval egyszer csak a fejembe vettem, hogy márpedig nekem kell egy saját készítésű karaktergenerátor. Hogy miért, az hosszú történet, de érdekes adat, hogy a gondolat megfoganásától számított egyetlen órán belül a szuperbéta excel verzió már készen állt. Csakhogy ez az egész valahogy túl instant élvezetet nyújtott. Meglehetősen gyorsan kiörömködtem magam fölötte, a mosoly jött és ment. Összesen vagy húsz lehetséges kombinációt lehetett előállítani, egyszóval végeredményben nagyjából semmire sem tudtam volna használni. Nos, ezzel a felismeréssel kezdődött minden.

Összedobtam gyorsan egy két mezős google formot, és kiposztoltam a facebookon. Csak úgy ellenőrzésképp rálestem a Responses táblázatra, és el se hittem, de Honfi Juli tényleg a posztolást követő 30 másodpercen belül küldte be az első 10 jelző-állat párost. És aztán posztoltam még egyszer, és még egyszer, és nem is kellett olyan sokszor. Szedernek lehetett igaza, ez az egész Nektek valóban több örömet okozott, mint nekem. Pontosabban ez így nem igaz, egy-egy leleményeteken tényleg jót mulattam, és tényleg fantasztikus érzés volt látni, hogy egy ennyire egyszerű kis aprósággal hány embert hívtam játékba. Ugyan ki tudná elvitatni, hogy a vulkanikus verőköltő bodobács elkövetője igenis élvezetből jegyezte be éppen ezt a rekordot?

Aztán jött a kategorizálás. Jó, hát éreztem én, hogy ez már kisebb gyönyörfaktorral vonul majd a köztudatba, nem is toltam annyira, mégis csak jófejek vagytok, de azért így is sokat segítettetek benne. Amikor ezt a mondatot írom, épp 403 rekordnál tartunk. Az állatok 98 százalékát Szoboszlay Marci méretezte be. A jelzők között is vagy kétszázat Nektek köszönhetek, egyszóval csak szuperlatívuszokban beszélhetek Rólatok!

clapping hands

De ugye nem piszkáltál bele a bejegyzésekbe?

De igen. Cenzúráztam, ez az igazság. Volt egy politikai utalás, még bele is írta, hogy vicces politikai utalás, ezt javítottam. Amíg a Kultúrkör az én markomban senyved, addig nem fogunk politizálni. Emellett kivettem vagy módosítottam egy-két olyan jelzőt vagy állatot, amikről úgy éreztem, hogy esetleg valaki nagyon utálná, ha a submit gombot nyomogatva pont azt dobná ki a generátor. Volt olyan, ami egyszerűen csak túl érzékeny témának találtam ahhoz, hogy egy ilyen felhőtlen játékban benne hagyhatnám. Nem akartam a kategóriákat nagyon bővíteni, de máskülönben művészileg esetleg érdemes lenne egy nem PC generátort is építeni. Csak attól félek, hogy a felkészültségem ehhez nem elegendő, ezért tehát ezeket a kifejezéseket most elimináltam.

Ugyanitt kérlek benneteket, hogy ha bármi olyasmibe ütköztök, ami csípi a szemeteket, azonnal jelezzétek nekem. Senkit sem célom bántani.

Sok a duma, a címben valami pályázatot emlegettél!

Ja, igen, szavamat ne felejtsem. Nyomogassátok a generátort, ahogy és ahányszor csak tetszik. Közben válasszatok magatoknak egy-két (esetleg három karaktert), és alkossatok velük valamit! Értelemszerűen a jelző és az állat legyen nyomatékos. A “lusta kecske”, legyen tényleg lusta és tényleg kecske. Legjobb, ha az állatot sem igen tudnám másikra cserélni. Lehet komoly, lehet játékos, csak a terjedelemre adok megkötést.

Sorbabetű kategória

Ide maximum 3 A4-es oldal terjedelmű, kerek történeteket várok. Formai megkötések: Times New Roman, 12 betűméret, normál sorköz, standard szegélyek, értelmesen bekezdésekre tagolva

Líra Plusz kategória

Ha valaki verselne, az is jó. Terjedelemben arra kell gondolni, hogy ha esetleg felolvasásra kerülne sor, akkor kibírható legyen. Szóval én tényleg imádom a Helység kalapácsát, de most rövidebb munkákat várok.

Líra plusz továbbá minden olyan betűvetéssel született alkotás, amit fel lehet olvasni, de mondjuk nem is egyértelműen vers. Ritmusos szövegek, belső rímek, mit tudom én.

Szinopszis kategória

Ha nem érzed a tintát a véredben, de volna egy jó sztorid elejétől a végéig, csak győzze valaki olvashatóvá / hallgathatóvá tenni, az is jöhet. Formai követelmény: maximum egy A4-es oldal, a hagyományos standard beállításokkal (lásd feljebb).

Falravele / polcravele kategória

Ide mindenféle grafikai alkotás jöhet. Fénykép, alaposan utómunkált kép, 3D grafika, tussal kihúzott kép, falevelek függönyre akasztva, egyszóval bármiféle vizuálisan értékelhető pályamunka ide soroltatik. Formai megkötés mindössze ennyi: szállítható legyen.

A pályázat technikai részletei

  • Beküldési határidő: 2015.03.08.
  • A pályamunkák e-mailen érkezzenek:
    varga.fogarasi.szilvia méghozzá gmail.com
  • Szövegeket külön Word dokumentumként vagy odt fájlként küldjetek.
  • Képeket szintén elektronikusan várok. Ha nem elektronikusan készült, fotózd le, scanneld be, a lényeg, hogy ugyanerre az e-mail címre fusson be valami módon. Ha nincs lehetőséged jó képet készíteni róla, inkább dobj egy levelet, és megoldjuk.
  • Tehát még egyszer, a karaktergenerátor ezen az oldalon található.

És ha beküldöm?

Akkor március végén rendezünk egy válogatás estet. A legjobbakat felolvassuk, megnézzük, elmondjuk. A szinopszist nem szinopszis formában, hanem kész sztoriként. Valamint az összes anyaggal készülni fog egy elektronikusan elérhető összeállítás is. Helyszínt, időpontot, miegyébet később hirdetek. Vigyázz, mert szigorú leszek! Nálam csak kevesebb helyesírási hibát szabad véteni, és az offline grafikákról se 4 értékelhetetlen pixelben számoljatok be.

Egyszóval amit ajánlani tudok: az örök hírnév és egy nagyszerű este. Valamint bármi más, amint egy szponzor felbukkan…

Zsűriként pedig segítségemre lesz Khalil, az éneklő teve,
aki ezúton üdvözöl benneteket!

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>