Beszámoló: Filozófia Paksi Dánieltől

Csirkével indult, borral és üdítővel folytatódott, aztán amikor már tényleg majdnem mindenki helyet foglalt a kanapén, a székeken és a földön, akkor tényleg elkezdtük. Utólag is tapsvihar illeti a vállalkozásért a Kutturkör vagy izé Kultúrkör* történetének első igazi külső vendégét, Paksi Dánielt. No de lássuk csak, hogyan is volt ez a csirke és az utolsó kókuszgolyó között.

Hogy az élet micsoda? Hát jó kérdés ez is. Egy lehetőség, hogy például meg tud halni, de akkor meg ki azonos kivel és miért? Azt pedig már a játék kedvéért teoretikusan identikus módon osztódó sejtek sem tudták eldönteni, hogy most akkor hova tűnt a felmenője? De ezen a kérdésen a jelek szerint még túl lehet lendülni, izzóbb parazsú viták forogtak a lélek mibenléte körül. Na most akkor tessék szíveskedni nekem kommentben definiálni azt, hogy lélek. Mert hogy erre atomi szintnél lejjebb jutva sem lehet olyan definíciót adni, amit mindenki gond nélkül benyelne, az most már biztosnak tűnik. Pedig Dani igazán mindent elkövetett, valahogyan még a kereszteslovagok is a képbe kerültek, akiket innen nézve most már meg lehet érteni, de nem ezért nem fogunk pert indítani ellenük.

Nyiff-nyaff, nehéz a dolgom ezzel a beszámolóval. Mint amikor két barátnő három órán keresztül tereferél, és utána megkérdezed, hogy miről volt szó. Hát izé. Erről is, arról is. Nem volt velünk Daninak könnyű dolga, kard, páncéling, sisak, elő mind, mert kötekedünk, és addig kell a hasunkba lukat beszélni, amíg vagy úgy nem érezzük, hogy oké, elfogadható, vagy amíg az a határozott benyomásunk nem támad, hogy kifogytunk az érvekből, de zsigerileg nem és kész (szerintem mindenkinél volt ilyen pont). Azt hiszem, csordásabbik Ildi foglalta össze az estét a hetes busz megállójában a legtalálóbban: “Az történt, hogy Dani próbálta mindig egy kicsit lecsupaszítani a problémát, hogy egyszerre csak egy dologra kelljen koncentrálnunk, de mi mindig észrevettük, hogy ez egy egyszerűsítés.”

Mindenesetre a filozófia kultúrkört mindenképpen megérte megtartani. Hosszú este volt, de lendületben telt. Akinek pedig nem volt elég, az válasszon bátran egy kurzust magának a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékének kínálatából.

Filozófia Kultúrkör életkép

Ja, és végül a teljes körű szórakoztatás érdekében íme az előkészítő szavazás végeredménye.

* A kör neve hatalmamnál fogva átalakulóban, a javaslatokat továbbra is várom, különben tényleg Szurikáta Páholy lesz belőle!

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>