A filmgyártós kultúrkör új helyszínről, de a megszokott lelkesedéssel jelentkezett. Jó sokan gyűltünk össze Pétyánál, vagy tizenheten – ha jól emlékszem, ennyit számoltam. Volt egy szakdolgozat is a légtérben, de nem használtuk, hiszen Anna mindennapi tapasztalaiból kiindulva is sokat tudott nekünk mesélni. Popcorn azért készült, már csak a rend kedvéért is.
Szóval két dolog van. Egy az, hogy egy stáb a legkisebb film esetében is baromi nagy tud lenni. Kettő meg, hogy a gyártásvezető egy nagyon izgalmas munkát végez. Valahogy úgy lehetne jellemezni, hogy ő az a szervezői készségeit csillogtató, szorgos kolléga, aki nélkül a produkció nem sikerülhetne, hiszen ő a kollégák jobb és bal keze. És ennél fogva jó sok mindenre van rálátása. Mondhatni, afféle krán.
Rengeteg témát érintettünk, beszélgettünk uszodavíz festésről is, biztonsági kérdésekről is, statisztákról is. Csak úgy szemezgetek, jó?
Kezdem a végén, a VAN-nal. Abban nagyjából megegyeztünk, hogy a VAN-t lehet szeretni is meg utálni is. Nekem az volt a benyomásom, hogy aki látta, annak vagy határozottan tetszett, vagy határozottan nem, és általában kb. ugyanazért. Aki még VAN-szűz, annak szólok, hogy úgy kell beülni a moziba, hogy nem várod el a filmtől, hogy lesz története, mert nincs neki, de ettől még nagyon vicces. Ebből már rögtön lehet is tudni, hogy én például szeretem, de azt is megtudtam Annától, aki szintén szereti, hogy miért kell mégis utálni. Ennyiből, kérem, és ezt húzzuk alá kétszer, pirossal, normális esetben nem lehet, tehát nem, ennyiből normális esetben még szar filmet sem lehet csinálni. Ez itt úgy készült, hogy mindent úgy kapott, vagyis nem, nem tud a rendező még egy jó filmet csinálni ennyi pénzből, mert nem, nem fog tudni még egyszer ennyi mindent összekuncsorogni. Tehát tessék a VAN-t megnézni a moziban, és tessék nagyon hangosan mondani mindenkinek, aki filmeket is szponzorál(hatna), hogy ennek a csávónak például nagyon sok pénzt tessenek adni a jövőben, mert ez a csávó akár még pénzért is tudna jó filmet csinálni.
Aztán olyanokról is volt szó, hogy mi újság Amerikában, meg mi van idehaza. Érdekes dolog ez is, hogy mást csinál például egy producer itthon és a tengeren túl. Egyszóval az egész stáblista más hierarchiában működik. Itt van például a rendező rangja és státusza: míg kis hazánkban igyekszünk tejben-vajban füröszteni, és a rendező az atyaúristen, és amúgy is ő az egyetlen, akit a színészeken túl kis szerencsével megjegyzünk, addig képzeljétek, ez más tájakon úgy is lehet, hogy a rendező – hát szóval, ha nem is a legutolsó csicska a sorban, de azért csak óvatosan dirigáljon, mert a végén még egyszerűen kiteszik a szűrét.
Az is érdekes volt, amikor a jegyárat boncolgattuk. Hogy kinek hány százalék jut belőle, és miért árulnak tortillat a moziban. Mert kell. Mármint a mozinak, nem, nem neked, te minden látszat ellenére Tortilla nélkül is végig tudnál nézni egy filmet, de a mozi tortila nélkül nem működne. Ez van.
Végül aztán sok érdekes vita emlékével, valamint a filmipar örök rejtélyeivel távoztunk a helyszínről:
- Vajon eljön-e az a pillanat, amikor másfél órában állapítják meg a kötelező pisiszünet határértékét?
- Miért sírnak a filmeken a bácsik és a nénik középről? Megfejthetetlen.
Száz szónak is egy a vége, köszönjük szépen
a remek Kultúrkört Sipos Annának,
Pétyának pedig a helyszín biztosítását.
Linkek
- Ilyen az, amikor a producer csak a költséghatékonyságot tartja szem előtt: https://www.youtube.com/watch?v=arGzXbxkTC4&app=desktop
- Filmipar vs. Pénztárca: http://magyar.film.hu/filmhu/magazin/low-budget-no-budget-szakma-velemeny-low-budget.html
- Azt tudtátok egyébként, hogy miért a Budai hegyekre raktam a kultúrkör feliratot? Hiszitek vagy sem, a hollywoodi képvilág annyira jogvédett, hogy letiltották az amúgy népszerű hollywood sign generatort. http://seanmulholland.com/projects/the-hollywood-sign-generator/
- Pink Water: a PORT.hu-n, valamint megnézhető formában.