Az első Karaktergenerátor Pályázat lezárult

mailbox

Úgysem fogjátok elhinni, de a Karaktergenerátor pályázat leadási határideje tényleg egészen véletlenül lett éppen Rományi József születési dátuma, vagyis március nyolcadika. De azért mégis örülök neki, a pályamunkák nagyon is méltók a jeles évfordulóhoz.

A beérkezett művek

Már akkor is rózsaszínű fellegek közt röpködtem volna, ha csak egyetlen egy alkotás születik. De tegnap éjfélkor a Kultúrkör történetének legsikeresebb pályázatát hét szerző tollából származó, ha jól számolom, tizenöt művel zárhattam. Óriási taps jár minden lelkes játékosnak! Főként versek érkeztek, valamint mellé még két mese.

Egészen zseniális ötletek születtek. Persze van, aki mögött egyértelműen komolyabb gyakorlat áll, de ahol a vonalvezetés esetleg kevésbé volt stabil, ott a sztori ragadott magával. A beérkezett mesék is bőven megállják a helyüket.

Mi tagadás, most nagy bajban lennék, ha mindenféle helyezést ígértem volna a kiírásban. De szerencsére csak két dolgot kell teljesítenem:

  • Készíteni egy elektronikusan elérhető könyvet.
  • Tető alá hozni egy felolvasóestet.

Szerintem a művek száma még a felolvashatóság határain belül mozog, és mivel tényleg tetszenek, fel is fogjuk őket olvasni. De azért lesz egy “szívem csücskei” lista, mert különben kinek adjam a tábla csokikat? (Amikről eddig, tudom, szó sem volt, de én így is szeretném megköszönni a résztvevők munkáját.) A felolvasóestet pedig ezennel felolvasó délutánra módosítom, hiszen itt a tavasz, menjünk ki egy parkba, együnk házi sütit, frizbizzünk és hallgassuk meg a pályamunkákat.

Akkor most hogyan tovább?

Akkor most csinálunk egy pikniket valahol. Lehet majd hozni plédet, tesót, pajtikat, kutyát és sütit, meg ilyeneket. Mikor? Kiváló kérdés. Valamikor áprilisban, mert a március errefelé már megtelt. A további részleteket a Kultúrkör hírlevelében és facebook oldalán egészen biztosan meg lehet majd találni.

Ezen felül nem felejtjük el a Karaktergenerátort sem. A beta pályázat sikerén felbuzdulva lesz egy nagyobb volumenű játék is, de egészen biztosan nem a jövő héten. Egyelőre tehát maradjunk annyiban, hogy találkozzunk áprilisban, valahol a pázsiton!

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>